Vitakultúra

   A vitakultúra az emberi érték, a demokráciai technikák egyik alapeleme, lényeges a közösségfejlesztés területén. A személyes fejlődést és a szélesebb világlátást is elősegíti, az adott személy egy témát több szempontból is meg tud vizsgálni.  Sajnos hazánkban ez nagyon nincs kialakulva, az emberek a vitákat primitív veszekedésekké torzították. 

   A veszekedés az nem egy kulturált emberhez méltó dolog. A civakodást sokszor kíséri kiabálás, személyeskedés, kicsinyeskedés. A felek célja, hogy indulataikat levezessék és a másik fölé kerekedjenek.  Bár látszólagos érvek is elhangzanak, a racionalitás és a logika nem  tud érvényesülni ilyenkor. Mindenki érzelmileg mélyebb ponton lesz mint azelőtt volt, mindketten vesztesek lesznek egy veszekedés után, pedig az indíték a győzelem volt.

   A vita  célja a másik észérvekkel való meggyőzése,  az eszmecsere egy adott témában. Ilyenkor a cél nem az, hogy a beszélgetőtársra rá legyen kényszerítve a beszélő véleménye, hanem hogy meg legyen vitatva a téma, miközben mindkét fél el tudja fogadni a másik véleményét, ha kellően és meggyőzően indokolta azt. 

   Egy vitánál alapvetően fontos a megfelelő felkészültség, mert bár sokszor megfelelhet a puszta logika, és szerény ismeretünk összekapargatása, egy nehezebb kérdésnél ez nem lesz elegendő a megfelelő érvek megalkotására. 

   Fontos a téma leszögezése, hogy a felek ne a levegőbe beszéljenek el egymás mellett. Ezt hívják szaknyelven tételmondatnak vagy vitakérdésnek. Ez már egy komolyabb, nem hétköznapi módja a vitatkozásnak, de akár a mindennapokban is eredményesen használhatjuk. Vagyis, használhatná sok ember eme kis földdarabkán Európa szívében, ha lenne megfelelő ismeret, igényesség és kultúrai alap hozzá. 

   Nincs benne érzelmi túlfűtöttség, feszültség és indulat, hanem tárgyilagos. Ez nem azt jelenti, hogy a beszélgetők nem lehetnek szenvedélyesek, hanem azt, hogy az érzelmeik nem ragadják el őket. Ilyenkor logikus, racionális érveket, állításokat ütköztetnek egymással, amik hiteles és megbízható forrásokból származnak. Egyiküknek a gondolata sem kalandozik el, hanem figyelemmel kíséri a másik gondolatmenetét, és figyeli a rést, ahol lecsaphat. Az igazi vita egy kicsit alázatra és tiszteletre tanít másokkal szemben, ami nagyon fontos és kihalófélben lévő érzelem.

   A verbális összecsapásnak jelentős módszertana van, amibe most nem szeretnék belemenni különösebben. Sok szempontból hasonlít a szónoklattanra, csak itt nem egy ember, és az érdemben passzív hallgatóság vesz benne részt, hanem több aktív személy. Eléggé összefügg a kettő, aki az egyiket nem tudja kimagaslóan művelni, addig a másikat sem fogja tudni elsajátítani. Sokat lehet tanulni Platóntól, Arisztotelésztől és Cicerótól, én is rengeteg tudást kaptam tőlük, amit a szürke hétköznapokban is hasznosítani tudok. Akinek ezek már túl régi dolgok, amik egy érthetetlen nyelven vannak leírva, azok is biztosan találnak megfelelő kortárs példaképeket.

   A forrásokban találtok szerintünk jó videókat, cikkeket, amik nekünk sokat segítettek ennek a témának a megértésében, elsajátításában. Majdnem mindegyik megosztó személyiség, azt nézzétek meg, akiket ti el tudtok fogadni. Úgy válogattuk őket össze, hogy van köztük vallásosabb témákat feszegető, közéleti, politikai témákkal foglalkozó csatorna is.

   Remélem, segített nektek ez a szerény próbálkozás, hogy érveiteket jobban tudjátok előadni egy kritikus helyzetben, és hogy a partneretek felé is tudjatok megfelelő módon viszonyulni.

Mindenkinek legyen szép napja!


-----------------------------------
források, videók, cikkek:
Vitakultúra – Férfihang.hu

https://mipszi.hu/cikk/191106-tanuljunk-vitazni

https://www.youtube.com/watch?v=2WxA2kDFPcc

https://www.youtube.com/watch?v=H6dFGGteA4k

Fókuszcsoport:
https://www.youtube.com/channel/UCIITmFAHQ4S1FMDWqhZyQKg

Puzsér Róbert, publicista:
https://www.youtube.com/user/puzsermedia

Papifrankó:
https://www.youtube.com/channel/UCk9DQZPpHdu3fl3c9Din1QA

Rezervátum:
https://www.youtube.com/channel/UCzUblspUbEI2_D1P4AG4cAQ

A bejegyzés trackback címe:

https://tvdsz.blog.hu/api/trackback/id/tr4516434628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak Önkéntesen 2022.01.17. 17:15:42

Fórum » FILOSZ » Vallás, Filozófia »
Vitakultúra Klub
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9248608
süti beállítások módosítása