Mindenkinek vannak ideáljai. Lehet  az egy eszme, egy fogalom, egy létező vagy egy elképzelt személy. Valami, amit az ember a tökéletesség mintaképeként kitűz maga elé, és el akarja érni. Valami, ami célt ad az életnek, amiért sokan a halált is képesek vállalni. Valaki, akit az ember tisztel, akire felnéz, akinek bizonyítani akar. Mindenképpen megszabályozza az élet irányát, és valamilyen szinten beépül a személyiségbe.

            Az ideálok sok örömöt, de nagyon sok szenvedést is tudnak okozni. Rossz érzés, ha valakinek bizonyítani akarsz, de pont előtte rontasz el egy dolgot. Sokszor rájöttem már, hogy szenvedni és Szenvedni két különböző dolog. Ha szenvedsz, mert rosszul vagy, oké, majd meggyógyulsz. De ha Szenvedsz, mert csalódtál a példaképedben vagy abban az eszmében, amire az életedet építetted, az egy éltre szóló sebet is hagyhat a lélekben.

Változások

Sokáig a múltban éltem.

Nem akartam látni a jelent.

De egyszer kinyitottam szemem,

nem kellett volna, sejtettem mit jelent…

Összeroppant bennem az ideál,

eltűnt a kuszaságban a cél.

Nézem a forgatagot. Valaki fáradt. Megáll.

Eltiporják. S belül mindenki fél.

De hisz nem változott semmi.

Csak bennem fordult egyet a világ.

És ezt nem tudja meg senki,

mert elárult már sok barát.

Nem akarják észrevenni az emberek,

hogy merrefelé haladunk.

Nem változik semmi. Csak rosszabb lesz.

S méltóságunkból kivetkőzve szórakozunk…

A sebhelyek azt mutatják meg,

hogy mennyi harcot éltél már túl.

A sikoltás meg azt (érdekel-e vajon bárkit ez?)

hogy valaki éppen vízbe fúl.

Dübörög a tánc. Táncolnak a párok.

Arcukon műmosoly vicsorít.

Míg kint egy gyermek kuncsorog…

Ne, ne, ne nézd a világot. Se rebbenéseit…

            De akármilyen nehéz, eszményképekre szükség van. Az sem egy jó dolog, ha lerombolod magadban az ideálodat (vagy jóakaróid döntik romba), hogy ne tudjon fájdalmat okozni, mert akkor az életünk célja veszik el. Akkor fölöslegesnek érezhetjük magunkat, egy porszemnek, mert nem tudunk bizonyítani, nem akarunk bizonyítani. Csak létezünk, és kívülállóként nézzük mások tevékenységét, sikerét, kudarcát. Egy példakép megtanít a csalódással együtt élni, új utakat keresni, megbocsátani.

Mindenképpen szükséged van rá.